Szerkesztők: Fekete Gábor, Molnár Zsolt és Horváth Ferenc
Készült az MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézetében
Kiadja a Magyar Természettudományi Múzeum, Budapest, 1997. 71-72.o
„Forráslápok, átmeneti és dagadólápok
Azonosító kód: C
Vízhez kötött oligotróf termőhelyeken kialakult pionír jellegű, ám gyakran stabilizálódó fátlan élőhelyek. Országszerte szinte minden tájegység területén előfordulnak, az Alföldön ritkák. Legfőbb jellemzőik a bő vízellátottság, a tápanyagszegénység és a meszes talajú forráslápok kivételével a savanyú kémhatás. Ezek a tulajdonságok egyben a fajösszetételre ható legfontosabb szelektáló tényezők. Talajuk általában tőzeges láptalaj,amelyben az anaerob lebontási folyamatok dominálnak.
A fő típusok a következők: forráslápok, átmeneti lápok, dagadólápok.
Forráslápok mindig valamilyen friss vízellátású helyen, forráskifolyón, rétegforrások mentén alakulnak ki. Dombos-hegyes vidékeinken kis foltjaik sok helyen megtalálhatók. Oligotróf jellegüket a forrás tápanyagszegény, tiszta vizének köszönhetik.
Az átmeneti lápok mészben szegény talajú területek jó vízellátású vagy pangóvizes területein alakulhatnak ki. Általában kis területű foltjaikon Sphagnumok és mészkerülő lombosmohák társulnak különböző sásokkal, továbbá megjelenhet néhány más, a tőzegmohák által kialakított speciális (állandóan nedves és savanyú) környezetet elviselő vagy igénylő ritka edényes faj.
A dagadólápok az előbbieknél még savanyúbb és tápanyagszegényebb, stabilabb és specialista fajokban (pl. reliktum megjelenésű magashegyi, boreális fajokban) gazdagabb élőhelyek, melyek a domb és hegyvidéken valamilyen lokális földtani hatáseredményeként keletkező nagyobb területű, jó vízellátású, lefolyástalan medencékben,hegyvidéken időnként lejtős felszínen is, az alföldön speciális tavi szukcesszióra visszavezethetően alakulhatnak ki, és maradhatnak fenn. Medencéjüket egybefüggő Sphagnummező borítja, amely a tőzegmoha vízfelszívó képességének következtében a medencéből többé-kevésbé kidomborodik. Hazánkban ilyen tipikus kifejlődésű képviselőik azonban nem, csak kisebb foltjaik fordulnak elő. Irodalom: Soó R. 1954″
Soó, R. (1954): Die Torfmoore Ungarns in dem pflanzensoziologischen System. –Vegetatio 5–6: 411–420.
Soó, R. (1964, 1966, 1968, 1970, 1973, 1980): A magyar flóra és vegetáció rendszertani-növényföldrajzi kézikönyve I–VI.– Akadémiai Kiadó, Budapest