Borhidi Attila a nagybárkányi Nádas-tavat — növénytársulási szempontból — az alábbi kategóriába sorolja:
„2.5.1.2.1.1.1.1.1. 1. Phragmiti communis-Sphagnetum recurvi Zólyomi 1931 (Tőzegmohás nádas) Európában valószínűleg többfelé előforduló, nálunk kifejezetten hegyvidéki jellegű növénytársulás, amely úszólápok savanyú tőzegén alakul ki. A nádasnál (Phragmitetum australis) általában ritkásabb állományokat alkot, amelyek alatt összefüggő tőzegmohaszőnyeg található.A mohaszintet több tőzegmohafaj (Sphagnum fallax, S. fimbriatum, S. palustre, S. sqarrosum) alkothatja. A gyepszint jellegzetes fajai a gyapjasmagvú sás (Carex lasiocarpa),a villás sás (Carex pseudocyperus), a keskenylevelű gyapjúsás (Eriophorum angustifolium), a békaszittyó (Juncus effusus), a közönséges lizinka (Lysimachia vulgaris)és a tőzegpáfrány (Thelypteris palustris). ÉK(Kelemér, Nagybárkány, ma ?), DK(Öcs). Nagyon ritka.” (i.m. 94. o)
Mocsári és lápi növényzet
„A láp olyan természeti képződmény, amelyre jellemző, hogy bizonyos élő rendszerek tőzeget halmoznak fel benne, illetve amelyben a folyamatosan vastagodó tőzegrétegek növekedése és fogyása (bomlás vagy erózió révén) hosszú távon egyensúlyt ér el. A láp fogalma tehát a növénytakarót és a belőle képződő tőzeget együtt, összefoglalva jelenti.
A láppal szemben fontos a mocsár fogalmának megkülönböztetése. Ezt a köznyelv gyakran szélesebb értelemben használja, amelyen mindenféle olyan vizenyős területet, (így lápokat is) értenek, amely nem rendelkezik kiterjedt, állandó nyílt víztükörrel. A mocsár fogalmának ilyen értelmezése nagyjából megfelel az angol swamp szó jelentésének. A geobotanikában általában a mocsár megnevezést szűkebb értelemben használjuk, nevezetesen olyan vizenyős élőhelyek megnevezésére, amelyekben nem folyik tőzegképződés, vagy a keletkezett tőzeg rendszeresen el is bomlik, aminek az angol marsh,vagy a német Sumpffelel meg (Lájer 1998). A lápok osztályozása többnyire alakjuk és felületi mintázatuk alapján történik. Ezen az alapon két csoportra különítjük el őket: síklápokra (angolul fen, németül Niedermoor) és dagadólápokra (angolul bog, németül Hochmoor). Míg a dagadólápok vize és tőzege mindig szélsőségesen savanyú (pH < 4), a síklápok vize a bázikustól a mérsékelten savanyúig változhat. Bizonyos esetekben a síklápok is igen savanyúak lehetnek, ha tőzegmohaszőnyeg borítja őket, ezért ezeket átmeneti lápoknak nevezik. Míg a dagadólápok tőzegfelülete a környék talajvízszintje fölé emelkedik, a síklápok felülete ez alatt marad. Ennek az a következménye, hogy a síklápok vize túlnyomórészt a láp határán kívülről származik, míg a dagadólápokat –tipikus esetben –csak olyan víz befolyásolja, amely közvetlenül a láp felületére esik. A síklápok megjelölésére használták régebben a rétláp (németül Wiesenmoor) elnevezést is, különösen a geográfiai-geológiai szakirodalomban ” (i.m. 53-54.o)
Borhidi Attila: Magyarország növénytársulásai. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003